Barátságos harmadik félidő (Saurus Iván)

A minap érdekes dolog történt velem. Volt ugyanis egy magyar-osztrák meccs (0:0), amin kint voltam, mintegy ötezer szurkolótárssal egyetemben. Jó szar meccs volt, de most nem ez az érdekes. A történethez tudni kell azt is, hogy én MTK-szurkoló vagyok, és tagjai közé sorol az MTK szurkolócsapata: a Blue Front. A meccsre is együtt mentem az egyik vezetőbb szurkolóval, aki rögtön, ahogy a pályához értünk, csatlakozott az Ultras for Hungary (vagy valami ilyesmi) nevű csapathoz. Ennek a csoportnak a lényege az volt, hogy ők buzdítják meccsről meccsre a magyar válogatottat, a csoport tagjai közt voltak fradisták, újpestiek, kispesti ultrák és a Blue Front "képviseletében" Dávid is (ő az, akivel mentem, plusz még egy barátommal, de ő nem "törzsszurkoló", csak úgy eljött). Jómagam nem nagyon ragaszkodtam ahhoz, hogy beálljunk ebbe a csapatba és együtt Ria-Ria-Hungáriázzunk meg stb. Különösebb problémám azonban nem volt velük, én aznap a meccsre jöttem, hogy lássam, hogy játszik a csapat (ezt tévében is megtehettem volna, de válogatott meccsen még nem voltam azelőtt), szóval szurkolni se volt nagy kedvem, meg a nagy magyar öntudatom se ébredt fel bennem (azt hiszem, ez még vagy párezer évig aludni fog, pláne ez után, de mindegy). A meccs elején az ultra csoportok kitették drapijukat (ezek vászon transzparensek, melyeken a szurkolócsapat neve van), így tett Dávid is és kiaggatta a BF-ét is. A meccs alatt az ultrák hevesen szurkoltak, én, mint ahogy elterveztem, békésen néztem a meccs hömpölygő, lassú folyamát. Szóval szolidan szurkoltam, ergo ültem a helyemen és néztem ki a fejemből... Persze jött is a nagy magyar szurkolók torkaiból a "büdös zsidózás", az osztrákokra. Az persze kérdés, hogy ezt hogy kombinálták össze, de hát magyar mentalitás, meg persze volt cigányozás is rendesen, de nem volt extrémebb a dolog, mint bármely más magyar meccsen. Gondoltam, nem ugatom le őket egyedül, még a végén megvernek, ők vannak többen, pedig hát a kurva anyjukat, de lehiggadtam. A meccs végén szépen lassan szedegették le a drapikat, Dávid a kezembe nyomta a BF-ét, hogy vigyem haza. El is indultam a barátommal... Be a metróba, hatalmas tömeg, leszállás a Moszkva téren, ahol elvileg vártak volna minket kocsival. Ám ez nem úgy alakult, ahogy az el volt tervezve, így beljebb sétáltunk egy mellékutcába, hogy esetleg nem ott parkol-e. Hát nem. Végül a haverom elkezdett telefonálni, hátha oda tudja rángatni a kocsit abba az utcába, ahol mi várakoztunk. Közben három alak járkált körülöttünk, nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, mert a meccsen láttam őket, gondoltam, ők is hazafelé igyekeznek. Hát nem. Miközbem a barátom még mindig a telefonját baszkurálta öt-tíz méterre tőlem, ezek hárman körém álltak. Egyik hátulról, a másik kettő meg elölről jött. Három két méter magas, két méter széles egyént kell elképzelni leborotvált fejjel (persze). Majd az első izomagy odaszólt: "Add a drapit, kisöcsém!" Én először néztem rá, mint borjú az újkapura: "Miről beszélsz?" "Na, add csak ide, de gyorsan, vagy megverünk." Ezek után még mindig adtam az ártatlant, ők még közelebb léptek hozzám. Nekem azt tanították otthon, hogy ha valaki ki akar rabolni (itt végül is ez történt), adjak oda neki mindent, és ne kockáztassam meg azt, hogy esetleg jól megruháznak. Épp hogy csak átfutottak ezek a gondolatok az agyamon, amikor a hátam mögött álló már ki is nyitotta a táskámat és ki is vette a drapit, majd a magasba emelte, mintha a győzelmi zászlót vette volna magához, és pár ezredmásodperc alatt futásnak eredt mindhárom izomtibi. Bátor tolvajok, mit ne mondjak. Valószínűleg utánuk futottam volna és jól elnáspángoltam volna őket, vagy valami ilyenre gondolhattak. Hát nem. Ott álltam, beszarva (férfiasan bevallom). Először arra gondoltam, hogy még jól jártam, hiszen ellophatták volna a telefonomat, a pénztárcámat, a táskámat stb. Igaz, hogy őket a drapi érdekelte, de mégis, mi van, ha arra gondolnak, itt ez a kölyök (ráadásul MTK-s), vegyük el a cuccát. Majd másodszorra arra gondoltam, hogy hű, de jól jártam, hiszen nem vertek össze és nem fekszem ott a földön vérbefagyva. Majd hihetetlen dühöt éreztem, hogy hogy lehet ilyen aljas, csaló egy ország ez a miénk, hiszen itt nem egy drapiról volt szó, hanem az MTK drapijáról, kicsit durva lesz a megfogalmazás, de igaz: fajgyűlöletből lopták el, mert MTK-s, és mert az MTK a zsidó csapat. Hazaértem egy félórával később. A düh nem csillapodott, kiborultam és elkezdtem utálkozni. Elkezdtem utálni ezt a mocskos kis országot azért, mert olyan, amilyen. Elhatároztam, hogy ahogy lehetőségem lesz, elmegyek innen és szarok az egészbe, mert undorító és mocsok. Egy meccsen voltunk, egy csapatnak szurkoltunk, majd jönnek és különbséget tesznek. Pedig én is és ők is csak egy sporteseményen voltunk kint, ahol a meccs, a játék lenne elvileg a lényeg. Most már lehiggadtam, és azóta voltam egy Vasas-MTK-meccsen, ahol majdnem megvertek, úgy kellett elszaladnom, de az egy másik történet, talán majd a következő számban, csak az alapja azonos, az, hogy én zsidó vagyok.