2002. I. évfolyam 3. szám
Szerzők és munkatársak: Bernát Saci, Futár Fanni, Gyepesi Áron, Knébel Dóri, Kun Sári, Loránd Gergely, Molnár Eszter, Pályi Sándor Márk, Popovics Bogi, Porogi Ádám, Sólyom Kati, Valcz Péter, Wittinghoff Dani
Főszerkesztő: Almásy Katinka és Porogi Dorka
Külön köszönjük Henn Ildikó tanárnőnek az újság (minden egyes szám) szerkesztése során nyújtott segítségét.
Írásaidat, véleményeidet továbbra is várjuk a NagysZünetbe(n)!
2002. június 10., hétfő
Ismered önmagad? (Dóri és Saci)
Ha vonalkáid hasonlítanak a lentiekre [napsugárszerűek], végtelenül romantikus a lelked. Saját magadnak élsz, nem törődve a külvilággal, de ha mégis kitekintesz, mindent rózsaszínűnek látsz. Semmi le nem törheti az optimizmusodat; még a feltornyosuló sötét akadályok sem. Ügyelj rá, hogy minden tettedet az érzelmek vezéreljék, s lelki életed ne hatalmasodjon el egyéniségeden.
A spirálok azt mutatják, hogy kizárólag a jelenben élsz. Igaz, a saját magad alkotta világban, amelyből építés közben nagy hozzáértéssel hagytál ki minden rosszat, ami Téged zavarna. Képes vagy a gyors, határozott döntésre, a legkülönfélébb szituációkban is. Talán hibádnak róható fel, hogy túlságosan is ragaszkodsz szokásaidhoz, makacs vagy; újról, változásról hallani sem akarsz. Ez pedig sokszor gátolja a fejlődésedet. Bátorság! Aki mer, az nyer.
Pontjaid és keresztjeid állandó elégedetlenséget tükröznek. Nyugtalanul élsz, állandó kétely és bizonytalanság gyötör; tetteidet is ez vezérli. Vigyázz, féltékenységed ne borítsa el agyadat, ne szorítsa háttérbe a józan gondolataidat. Hiszen tudod, a boldogság alapja a szeretet, Neked is szükséged van egy társra, akiben hihetsz, aki biztat és megért Téged. Ne keresd mindig a tökéletest, ne feledd, hogy Te sem vagy az - sajnos!
A spirálok azt mutatják, hogy kizárólag a jelenben élsz. Igaz, a saját magad alkotta világban, amelyből építés közben nagy hozzáértéssel hagytál ki minden rosszat, ami Téged zavarna. Képes vagy a gyors, határozott döntésre, a legkülönfélébb szituációkban is. Talán hibádnak róható fel, hogy túlságosan is ragaszkodsz szokásaidhoz, makacs vagy; újról, változásról hallani sem akarsz. Ez pedig sokszor gátolja a fejlődésedet. Bátorság! Aki mer, az nyer.
Pontjaid és keresztjeid állandó elégedetlenséget tükröznek. Nyugtalanul élsz, állandó kétely és bizonytalanság gyötör; tetteidet is ez vezérli. Vigyázz, féltékenységed ne borítsa el agyadat, ne szorítsa háttérbe a józan gondolataidat. Hiszen tudod, a boldogság alapja a szeretet, Neked is szükséged van egy társra, akiben hihetsz, aki biztat és megért Téged. Ne keresd mindig a tökéletest, ne feledd, hogy Te sem vagy az - sajnos!
Milyen az igazi férfi?
Budai Éva: Az igazi férfi dúvad-jellegű.
Bécsi Marika néni: Az igazi férfi az én férjem, aki 33 éve elvisel, és előtte még 7 évig leveleztünk is.
Egy 11.-es diáklány: Jézusom! Olyan... jó. Mint Molnár Botond.
Egy másik: Összetett.
Fráter Adrienne: Megbízható.
Vámosi Zsófi: Ritka.
Zsóka néni: Őszinte, az a legfontosabb.
Bordán Nadinka: Megértő.
Hock Zsuzsa: Jó.
Henn Ildikó: Igazi!
Beöthy Zsófia: Bátor, erős, kedves, szeretetreméltó, okos, jó humorú és határozott.
Lázár Júlia: Olyan nincs.
Dudás Judit: Kedves, jóravaló...
Hodula Andrea: Tudhatom én azt?! Nincs.
Vértesaljai Mária (Mary néni): Férfias. És ha rátalálok, egyet én is kérek!
Egy 7.-es diáklány: Gazdag és idős.
Egy másik: Mint Ábrám tanár úr.
A Konyhásnénik: Hűséges, kedves, gáláns és figyelmes.
Elnézést kérünk mindenkitől, aki ezúttal kimaradt; akivel nem találkoztunk a folyosón, és nem tudtuk megkérdezni. Lesz még alkalom válaszolni: ősszel például a kérdés párját fogjuk feltenni a férfiaknak (Milyen az igazi nő?). Köszönjük az együttműködést!
Bécsi Marika néni: Az igazi férfi az én férjem, aki 33 éve elvisel, és előtte még 7 évig leveleztünk is.
Egy 11.-es diáklány: Jézusom! Olyan... jó. Mint Molnár Botond.
Egy másik: Összetett.
Fráter Adrienne: Megbízható.
Vámosi Zsófi: Ritka.
Zsóka néni: Őszinte, az a legfontosabb.
Bordán Nadinka: Megértő.
Hock Zsuzsa: Jó.
Henn Ildikó: Igazi!
Beöthy Zsófia: Bátor, erős, kedves, szeretetreméltó, okos, jó humorú és határozott.
Lázár Júlia: Olyan nincs.
Dudás Judit: Kedves, jóravaló...
Hodula Andrea: Tudhatom én azt?! Nincs.
Vértesaljai Mária (Mary néni): Férfias. És ha rátalálok, egyet én is kérek!
Egy 7.-es diáklány: Gazdag és idős.
Egy másik: Mint Ábrám tanár úr.
A Konyhásnénik: Hűséges, kedves, gáláns és figyelmes.
Elnézést kérünk mindenkitől, aki ezúttal kimaradt; akivel nem találkoztunk a folyosón, és nem tudtuk megkérdezni. Lesz még alkalom válaszolni: ősszel például a kérdés párját fogjuk feltenni a férfiaknak (Milyen az igazi nő?). Köszönjük az együttműködést!
Egyszer az apám elütött egy nyulat a Mátrában (Pályi Sándor Márk)
Egyszer az apám elütött egy nyulat a Mátrában, ködös éjszakában, vagy lehet, hogy csak majdnem ütötte el, már nem emlékszem, drapp emeletes ágyban aludtam ezalatt, reflektorfénnyel világított rá, amitől a nyúl mozdulatlanná vált, ekkor már (még) Wartburgunk volt, ugyanezzel a Wartburggal robbantunk le egyszer óránként, Varsóból hazafelé, végül egy motelban aludtunk a cseh-szlovák határon, gyűrött paplannal meg óriás üvegablakokkal. Gyerek voltam még, és most is oda vágyom vissza, balatonszemesi veteményeskertbe, szőlők, almák, egresek közé, konyhában kakaóért, paradicsomhoz, paprikához, meg amikor az unokatestvéremtől loptam száz forintot, nyolcvankilencben, elvidámparkoztam, aztán máris bevallottam, amikor hazaértem, loptam többezer forintokat is, télen, apámtól, Legót akartam venni, a Márvány utcában láttam egy kirakatban, de már a spájzban elkaptak, túl feltűnő lehettem, szerettem azt a negyvenezer forintot is, amikor a Trabantot adtuk el Wartburggá, a konyhában, hajnalonként cumisüveg-kupakokkal játszottam, a lényegére már nem emlékszem, de akkor mesélte apám, hogy egyszer Brazíliában lezuhant egy gép a dzsungelben, mindenki meghalt a félelemtől, egy kislány maradt csak életben, nem tudta, mi az a halál, egy fán fennakadt a repülő, lemászott, kérgekkel, gyökerekkel táplálkozott, utána megtalálták; aztán Varsóba kerültem, minden ősszel lambériás házakra vágytam, meg mindentcsináló-gépre a Nyuszitól, kilencéves koromban kiraktam az ablakba a kívánságomat, ahhoz voltam szokva, hogy karácsonykor feladtuk az anyámmal a kívánságaimat, borítékban, postán, a Jézuskához címezve, Mennyország, bélyeggel, egyik nap aztán eltűnt az ablakomból a papír, jövő karácsonykor tudtam meg, hogy nincs is Jézuska, amikor bolti árazógépet kértem, reménykedtem utána, hogy talán csak a szél fújta le az ablakomból a levelemet, az idő tájt a legintimebb gondolataim közé tartozott a mindentcsináló-gép, azzal akartam irányítani a világot, akkoriban gyakran előfordult, hogy a párkányon felejtett papírlapjaimat éjszaka lefújta a szél, hajnalonta pizsamában futkároztam a házunk előtt, úgy szedtem össze, most már milliomos akarok lenni szeptemberenként, egy nap építőkockákat rajzoltam, minden kocka egy ember volt, gyönyörűséges ez az öniróniám, hogy a csillagok mind kövek, minden ősszel lambériaszín arcú lányokat keresek, emlékszem, az apám épp egy színházi előadásról tartott hazafele, amikor elütött egy nyulat a Mátrában.
Öngyilkos gondolatok a metrón (Valcz Péter)
...és az ember elhatározza, hogy lemegy a föld alá. Belép. Több ezres frizurákat szétfújó szél is jelzi már előre: ez egy más világ. Titokzatos, túlvilági hangulat.
A mozgólépcső olyan lassan, már végtelen idő óta csak visz le-le-lefele a sötétségbe. Tán sose lesz vége. Siralomházi végtelen percek. Furcsán égő lámpák aranyra festik az emberek arcát. Idétlen, színes és közömbös reklámok próbálják elvonni a figyelmemet a valóságról. Én csak megyek, megyek egyre lejjebb és lejjebb. Akik túl vannak már a kísérteties utazáson, akiket szembehoz az ördögi gép, mozgásuk gyanúsan megváltozott; hason, szinte rajta fekszenek a lépcsőn. És még mindig megyek, de már látom a végét. A végénél éhes sátáni fogak várják, hogy cafatokra szaggathassák a lábfejem. Ha nem ugrom át, megteszik. Átugrom.
A két különböző irány megosztja az embereket. Senki sem tudja, melyik az Út, mely Oda visz. Hosszan tűnődöm a kereszteződésnél, közben a rohanó világ rohanó emberei fellöknek, odébb taszítanak, átmennek rajtam. Miért is kerülnének ki? Én is csak egy vagyok a tömegből, akit nekik föl kell lökniük. Rendíthetetlenül tör ki-ki a maga célja felé; a határozatlan alakokat kiközösíti, eltapossa a társadalom. Felháborodni nem szabad. Természetes kiválasztódás a túlélés; véges hely van a metrón is, lehet, hogy épp miattam nem férnének föl, késnék le a megbeszélést, a tárgyalást, a randit, a meccset, a gépet, a létet.
Majd piros számokon pihen meg a tekintetem. Számol. Számolja a még megmaradt perceket. Tudatosul bennem, hogy már nincs sok időm hátra. Dönteni kell. Összeszedem minden erőm és határozottan elindulok az egyik oldal felé, majd visszafordulok, és még mindig határozottan a másikat választom. Beleolvadok a tömegbe. Belebámulok a sötétségbe. Közben a másodpercek csak fogynak és fogynak. Messziről már hallani a hóhér fogainak telhetetlen csattogását. Eljátszom az öngyilkosság gondolatával. Látom, ahogy a mentősök reménytelenül próbálnak életet lehelni testembe. Sírnak a szüleim, a rokonok, a barátok. Fentről lenézek a temetésemre. Kicsit én is meghatódom. A szél fáj. Egy újságlapot is ide fúj. Beesik a sínek közé. A szélvihar, a förgeteg hatalmas túlvilági keze játszik a lappal. Forgatja, gyűri, szaggatja, tépi, marcangolja a tehetetlen kis újságot. Minden szem reá mered. Nyilvános kivégzés. Senki se mer, otthagyva a tömeget, a zsurnál után ugrani. Fél, hogy őt is elragadja a léghatalom. A szekundumok fogynak, a hóhér hörgése közeleg. Az újságocska nem adta föl, még harcol, küzd az életéért; egyre keservesebben, egyre gyengébben, míg végül egy nagy lökés csattanva kiteríti a falra. A főoldal láthatóvá válik:
"Újabb öngyilkosság a metrón!"
És a hóhér lesújtott.
És a mentők...
És a szüleim...
És a temetés...
Kicsit meghatódtam.
A mozgólépcső olyan lassan, már végtelen idő óta csak visz le-le-lefele a sötétségbe. Tán sose lesz vége. Siralomházi végtelen percek. Furcsán égő lámpák aranyra festik az emberek arcát. Idétlen, színes és közömbös reklámok próbálják elvonni a figyelmemet a valóságról. Én csak megyek, megyek egyre lejjebb és lejjebb. Akik túl vannak már a kísérteties utazáson, akiket szembehoz az ördögi gép, mozgásuk gyanúsan megváltozott; hason, szinte rajta fekszenek a lépcsőn. És még mindig megyek, de már látom a végét. A végénél éhes sátáni fogak várják, hogy cafatokra szaggathassák a lábfejem. Ha nem ugrom át, megteszik. Átugrom.
A két különböző irány megosztja az embereket. Senki sem tudja, melyik az Út, mely Oda visz. Hosszan tűnődöm a kereszteződésnél, közben a rohanó világ rohanó emberei fellöknek, odébb taszítanak, átmennek rajtam. Miért is kerülnének ki? Én is csak egy vagyok a tömegből, akit nekik föl kell lökniük. Rendíthetetlenül tör ki-ki a maga célja felé; a határozatlan alakokat kiközösíti, eltapossa a társadalom. Felháborodni nem szabad. Természetes kiválasztódás a túlélés; véges hely van a metrón is, lehet, hogy épp miattam nem férnének föl, késnék le a megbeszélést, a tárgyalást, a randit, a meccset, a gépet, a létet.
Majd piros számokon pihen meg a tekintetem. Számol. Számolja a még megmaradt perceket. Tudatosul bennem, hogy már nincs sok időm hátra. Dönteni kell. Összeszedem minden erőm és határozottan elindulok az egyik oldal felé, majd visszafordulok, és még mindig határozottan a másikat választom. Beleolvadok a tömegbe. Belebámulok a sötétségbe. Közben a másodpercek csak fogynak és fogynak. Messziről már hallani a hóhér fogainak telhetetlen csattogását. Eljátszom az öngyilkosság gondolatával. Látom, ahogy a mentősök reménytelenül próbálnak életet lehelni testembe. Sírnak a szüleim, a rokonok, a barátok. Fentről lenézek a temetésemre. Kicsit én is meghatódom. A szél fáj. Egy újságlapot is ide fúj. Beesik a sínek közé. A szélvihar, a förgeteg hatalmas túlvilági keze játszik a lappal. Forgatja, gyűri, szaggatja, tépi, marcangolja a tehetetlen kis újságot. Minden szem reá mered. Nyilvános kivégzés. Senki se mer, otthagyva a tömeget, a zsurnál után ugrani. Fél, hogy őt is elragadja a léghatalom. A szekundumok fogynak, a hóhér hörgése közeleg. Az újságocska nem adta föl, még harcol, küzd az életéért; egyre keservesebben, egyre gyengébben, míg végül egy nagy lökés csattanva kiteríti a falra. A főoldal láthatóvá válik:
"Újabb öngyilkosság a metrón!"
És a hóhér lesújtott.
És a mentők...
És a szüleim...
És a temetés...
Kicsit meghatódtam.
Ír a Major (-sebeire?) - Hét haiku (Viktor)
1.
Mit akarsz bolond
nagyképű szúnyog, egy csepp
vérem nem maradt.
2.
Fájdalmasan húz
el vadludak serege.
Sirálykiáltás.
3.
Vörös cserépben
hájas kaktusz napozik
szobánk közepén.
4.
Buddha orráról
ömlik az őszi eső
a talpazatra.
5.
Hitetlen öreg
keze csordultig szorul
a kereszt alatt.
6.
Sajog a kilincs.
Nekem még fájdalmasabb -
vendég érkezett.
7.
Te jó szent Isten -
sopánkodik fájdalmasan
hétéves öcsém.
Mit akarsz bolond
nagyképű szúnyog, egy csepp
vérem nem maradt.
2.
Fájdalmasan húz
el vadludak serege.
Sirálykiáltás.
3.
Vörös cserépben
hájas kaktusz napozik
szobánk közepén.
4.
Buddha orráról
ömlik az őszi eső
a talpazatra.
5.
Hitetlen öreg
keze csordultig szorul
a kereszt alatt.
6.
Sajog a kilincs.
Nekem még fájdalmasabb -
vendég érkezett.
7.
Te jó szent Isten -
sopánkodik fájdalmasan
hétéves öcsém.
Könyvajánló - Paul Strathern: Hawking (Futrinka)
Van egy számomra igen kedves ember, aki nemrég azzal a kijelentéssel lepett meg, hogy rettenetesen unja azt, hogy egy csomó időt kell "elpocsékolnia" azzal, hogy megtanulja, tulajdonképpen mi is játszódik le akkor, ha például leesik valamilyen tárgy. Ha szüksége van rá, egyszerűen felveszi. Pedig mennyi hasznosat lehetne az alatt az idő alatt tenni! Tulajdonképpen egyetértek vele (elnézést kérek az összes fizika-, kémia- és matektanártól). Lehet például olvasni, vagy elmélkedni a világról.
Már a bevezetőből is kiderült, hogy nem tartozik kedvenc foglalatosságaim közé a természettudományok tanulmányozása. Most mégis egy furcsa könyvből szeretnék idézni néhány izgalmas részletet:
"Kb. 15 milliárd évvel ezelőtt: Nagy BUMM
10[a -43-on] másodperc: A gravitációs kölcsönhatás elkülönül az univerzum egyesített kölcsönhatásai közül
1 millió év: Az első atomok kialakulása
14,999 milliárd év: Az emberfélék megjelenése a Földön
15 milliárd év: Stephen Hawking színrelépése
20 milliárd év: Az Univerzum maximális méretéig tágul
40 milliárd év: A Nagy ZUTTY"
"Mielőtt diagnosztizálták a betegségemet, szörnyen untam az életet.
Úgy tűnt, semmit sem érdemes csinálni. De a dolgok megváltoztak. Hirtelen ráeszméltem, hogy milyen sok fontos dolgom lenne, ha megkegyelmeznének."
"Hawking élvezte Kaliforniát. Kapot az alkalmon, és dolgozott a Mount Wilson-i nagy teleszkópokkal; valamint sikeresen meggátolt mindenkit abban, hogy Disneylandbe vigye őt. Szerzett viszont egy óriási Marilyn Monroe-posztert, az elsőt azok közül, amelyekkel cambridge-i irodáját díszítette."
"1990-ben Hawking Hollywoodban kötött ki, ahol Steven Spielberggel találkozott. Mindketten csodálták a másik munkáját. ... Hawking azt kezdte mérlegelni, mennyi esélye lehet egy Oscar-díjra. 'A világegyetem legjobb mellékszereplőjének járó díjra'. Sajnos abból az univerzális stúdióból, ahol dolgozott, legfeljebb egy Nobel-díjra pályázhatott (ezt az Oscart olyan emberek kapják, akik a való világban nem viszik semmire)."
Stb. stb. Érdemes elolvasni akkor is, ha a háromnegyedét (most jóindulatú voltam magammal szemben) nem érti az ember. Hogy el ne felejtsem, a könyv címe: HAWKING, írta Paul Strathern (Elektra kiadóház).
És ne felejtsétek, nyakunkon a nagy ZUTTY! A még hátra maradt időt okosan kell eltölteni!
Már a bevezetőből is kiderült, hogy nem tartozik kedvenc foglalatosságaim közé a természettudományok tanulmányozása. Most mégis egy furcsa könyvből szeretnék idézni néhány izgalmas részletet:
"Kb. 15 milliárd évvel ezelőtt: Nagy BUMM
10[a -43-on] másodperc: A gravitációs kölcsönhatás elkülönül az univerzum egyesített kölcsönhatásai közül
1 millió év: Az első atomok kialakulása
14,999 milliárd év: Az emberfélék megjelenése a Földön
15 milliárd év: Stephen Hawking színrelépése
20 milliárd év: Az Univerzum maximális méretéig tágul
40 milliárd év: A Nagy ZUTTY"
"Mielőtt diagnosztizálták a betegségemet, szörnyen untam az életet.
Úgy tűnt, semmit sem érdemes csinálni. De a dolgok megváltoztak. Hirtelen ráeszméltem, hogy milyen sok fontos dolgom lenne, ha megkegyelmeznének."
"Hawking élvezte Kaliforniát. Kapot az alkalmon, és dolgozott a Mount Wilson-i nagy teleszkópokkal; valamint sikeresen meggátolt mindenkit abban, hogy Disneylandbe vigye őt. Szerzett viszont egy óriási Marilyn Monroe-posztert, az elsőt azok közül, amelyekkel cambridge-i irodáját díszítette."
"1990-ben Hawking Hollywoodban kötött ki, ahol Steven Spielberggel találkozott. Mindketten csodálták a másik munkáját. ... Hawking azt kezdte mérlegelni, mennyi esélye lehet egy Oscar-díjra. 'A világegyetem legjobb mellékszereplőjének járó díjra'. Sajnos abból az univerzális stúdióból, ahol dolgozott, legfeljebb egy Nobel-díjra pályázhatott (ezt az Oscart olyan emberek kapják, akik a való világban nem viszik semmire)."
Stb. stb. Érdemes elolvasni akkor is, ha a háromnegyedét (most jóindulatú voltam magammal szemben) nem érti az ember. Hogy el ne felejtsem, a könyv címe: HAWKING, írta Paul Strathern (Elektra kiadóház).
És ne felejtsétek, nyakunkon a nagy ZUTTY! A még hátra maradt időt okosan kell eltölteni!
Színházajánló - Az ördög (jd)
A Radnóti Színházban ülök, erkély utolsó sorban, jobbra, közvetlenül a még kattogó, meleg reflektor mellett. Száll a por, de már sötét a színpad, összehúzták a függönyöket is. Most tipegnek ki a Nagymező utca hűvösébe, a körúti éjszakába az utolsó bicegős öreg nénikék, és lassan egészen kihalt lesz a nézőtér. A függöny mögül még hallom Bálint András hangját: "Megvagytok már?" - kérdezi; nyilván a díszletesektől. Aztán elindulok én is.
Molnár Ferenc ezt a vígjátékát is a századelő Vígszínházának írta; Hegedűs Gyulának, Varsányi Irénnek. Mert amíg a Nemzetiben Jászai Mari szájából a görög tragédiák súlyos mondatai zuhogtak alá, és a Népszínházban Blaha Lujza énekelt; addig a Vígszínház "modern" darabokat játszott; a korabeli Pest szereplői tűntek föl színpadán: úri kisasszonyok és bohém festők, Selyem Cinkák és nagyságos asszonyok, házastársak, akik úgy szólítják egymást, ahogy a szobalányt is: "fiam". Az ördög maga is megjelenhet itt, föltűnés nélkül, kényelmesen, hiszen itthon van; mindenkiről tud mindent, és ezt nem is rejti véka alá. Mindent fölforgat, mindent elrendez, mindenhova bejáratos, elbűvölő és utálatos egyszerre, mert persze róla nem tudnak semmit, a neve "mondjuk dr. Kovács".
Jolán: Gubás Gabi. Elza: Szávai Viki. Dr. Kovács (az ördög): Bálint András. Talán ők a legfontosabbak. Gubás Gabin a gyönyörű báli belépő, Szávai Viki egész lénye, mosolya, könnyei, Bálint András rubinvörösen izzó gyűrűje, markában a revolver mind-mind azt a századeleji gyengéd gunyorosságot, finom öniróniát tükrözik, amit Molnár a jelenetekkel, a sok helyzetkomikummal sugall. Talán néhol lehetne pergőbb a játék, feszültebbek a párbeszédek, de ez biztosan változik majd az esték folyamán. Ma este hálás volt a "bús pesti nép", a Radnóti közönsége annak a kis csapatnak, akik - különös csoda - még tudnak egymás szemébe nézni a színpadon.
Molnár Ferenc ezt a vígjátékát is a századelő Vígszínházának írta; Hegedűs Gyulának, Varsányi Irénnek. Mert amíg a Nemzetiben Jászai Mari szájából a görög tragédiák súlyos mondatai zuhogtak alá, és a Népszínházban Blaha Lujza énekelt; addig a Vígszínház "modern" darabokat játszott; a korabeli Pest szereplői tűntek föl színpadán: úri kisasszonyok és bohém festők, Selyem Cinkák és nagyságos asszonyok, házastársak, akik úgy szólítják egymást, ahogy a szobalányt is: "fiam". Az ördög maga is megjelenhet itt, föltűnés nélkül, kényelmesen, hiszen itthon van; mindenkiről tud mindent, és ezt nem is rejti véka alá. Mindent fölforgat, mindent elrendez, mindenhova bejáratos, elbűvölő és utálatos egyszerre, mert persze róla nem tudnak semmit, a neve "mondjuk dr. Kovács".
Jolán: Gubás Gabi. Elza: Szávai Viki. Dr. Kovács (az ördög): Bálint András. Talán ők a legfontosabbak. Gubás Gabin a gyönyörű báli belépő, Szávai Viki egész lénye, mosolya, könnyei, Bálint András rubinvörösen izzó gyűrűje, markában a revolver mind-mind azt a századeleji gyengéd gunyorosságot, finom öniróniát tükrözik, amit Molnár a jelenetekkel, a sok helyzetkomikummal sugall. Talán néhol lehetne pergőbb a játék, feszültebbek a párbeszédek, de ez biztosan változik majd az esték folyamán. Ma este hálás volt a "bús pesti nép", a Radnóti közönsége annak a kis csapatnak, akik - különös csoda - még tudnak egymás szemébe nézni a színpadon.
Show-Vár (szerző: Eszter)
Múlnak az évek, jönnek-mennek a show-k, "show-zunk", játszunk, emésztünk. Minden shownak más íze volt - mondhatnám közhelyesen. Az állatkertesnek vidám, napfényfoltos íze volt, a tanárok állatjelmezben, számháború és a feleljthetetlen paprikáskrumpli műanyagtányérban; egy szó mint száz, jól show-zoo-tt program volt, igaz, a lelkesedés ifjú korunk kontójára írható.
Aztán jött az eu-SHOW, annak már-már komoly, gimnazista íze volt, zászlólobogós, tiszta színei voltak, osztályokfeletti hangulata, a könyvtárban birkózás és veszekedés az iratokért, az aulában pedig vérre menő harc folyt a színes magazinok képeiért, kicsit kásoz-íze volt ennek a show-nak, nemzetiszín, mégis hanyatló lelkesedés. Eltelt ismét két év, és egy új receptet alkalmaztunk: végy egy iskolát, "SHOW-zd be" jól; hagyd állni pár napig, aztán összegezd egy kellemes kis riportban.
Mi jó egy show-ban? A rendkívülisége; az, hogy hazatelefonálok, hogy "anyu, nem megyek haza, mert festünk". Más ízek és hanguatok jelennek meg ilyenkor egy jól "beSHOWzott" társaságban. Röhögünk egymás jelmezén, ami jelen esetben kalauzjelmez volt; hallgatjuk a sztorikat a szó szerint vett értelemben "meghasonlott" jegyellenőrökről...
A feladatok szellemes szövegűek voltak, kétségtelen, hogy a legnépszerűbb feladat a helyszínelés volt, kint a várunkban, a Nyugatinál; ami "most már az én házam, az én váram"... Ez biztosan megmarad ebből a SHOW-ból. Mármint az, hogy sajátomnak tekintem a Nyugatit.
A könyvtár küzdőterén a hangulat mit se változott az "EUs" idők óta; avagy sikerül-e átugranom a vadul lapozó, előttem elterülő várszolgán, vagy nem? Vagy: hány perc alatt lehet átlapozni egy kb. 300 oldalas Blok-kötetet, és megnézni, melyik versszak kezdődikk az "Ormain" szóval?
Szívesen követtem volna még az eseményeket, de miután egy jóhiszemű várifjú lábon dobott egy diszkoszként(?) funkcionáló autógumival, úgy éreztem, az "elSHOWzott" napnál nincs rosszabb, meg hogy kicsi a bors, de erős; pont ezért, hogy meglegyen a nap sava-borsa, én elmegyek egy vártársammal az Amélie csodálatos élete c. édes!!! filmre, a sok SHOWs után.
De ez a történet már egy másik esszét kíván...
EREDMÉNYEK
Sorszám; Vár [helyszíne]; Osztály; Helyezés
I. IPARMŰVÉSZETI 12.D 15.
II. AQUINCUM 12.B 2.
III. NEMZETI GALÉRIA 10.A 13.
IV. VIGADÓ 7.B 19.
V. NEMZETI MÚZEUM 9.D 17.
VI. VÁSÁRCSARNOK 12.C 1.
VII. KIRÁLYFÜRDŐ 7.A 16.
VIII. ÁLLATKERT 9.C 20.
IX. MÁTYÁS TEMPLOM 9.A 11.
X. NYUGATI PÁLYAUDVAR 11.C 10.
XI. OPERA 8.B 14.
XII. VÍGSZÍNHÁZ 11.B 4.
XIII. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM 10.B 18.
XIV. KÖZGÁZ 10.D 9.
XV. SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR 12.A 6.
XVI. LEVÉLTÁR 11.A 5.
XVII. BAZILIKA 11.D 3.
XVIII. SZÉCHENYI FÜRDŐ 10.C 7.
XIX. VAJDAHUNYAD-VÁR 9.B 12.
XX. GELLÉRT SZÁLLÓ 8.A 8.
Aztán jött az eu-SHOW, annak már-már komoly, gimnazista íze volt, zászlólobogós, tiszta színei voltak, osztályokfeletti hangulata, a könyvtárban birkózás és veszekedés az iratokért, az aulában pedig vérre menő harc folyt a színes magazinok képeiért, kicsit kásoz-íze volt ennek a show-nak, nemzetiszín, mégis hanyatló lelkesedés. Eltelt ismét két év, és egy új receptet alkalmaztunk: végy egy iskolát, "SHOW-zd be" jól; hagyd állni pár napig, aztán összegezd egy kellemes kis riportban.
Mi jó egy show-ban? A rendkívülisége; az, hogy hazatelefonálok, hogy "anyu, nem megyek haza, mert festünk". Más ízek és hanguatok jelennek meg ilyenkor egy jól "beSHOWzott" társaságban. Röhögünk egymás jelmezén, ami jelen esetben kalauzjelmez volt; hallgatjuk a sztorikat a szó szerint vett értelemben "meghasonlott" jegyellenőrökről...
A feladatok szellemes szövegűek voltak, kétségtelen, hogy a legnépszerűbb feladat a helyszínelés volt, kint a várunkban, a Nyugatinál; ami "most már az én házam, az én váram"... Ez biztosan megmarad ebből a SHOW-ból. Mármint az, hogy sajátomnak tekintem a Nyugatit.
A könyvtár küzdőterén a hangulat mit se változott az "EUs" idők óta; avagy sikerül-e átugranom a vadul lapozó, előttem elterülő várszolgán, vagy nem? Vagy: hány perc alatt lehet átlapozni egy kb. 300 oldalas Blok-kötetet, és megnézni, melyik versszak kezdődikk az "Ormain" szóval?
Szívesen követtem volna még az eseményeket, de miután egy jóhiszemű várifjú lábon dobott egy diszkoszként(?) funkcionáló autógumival, úgy éreztem, az "elSHOWzott" napnál nincs rosszabb, meg hogy kicsi a bors, de erős; pont ezért, hogy meglegyen a nap sava-borsa, én elmegyek egy vártársammal az Amélie csodálatos élete c. édes!!! filmre, a sok SHOWs után.
De ez a történet már egy másik esszét kíván...
EREDMÉNYEK
Sorszám; Vár [helyszíne]; Osztály; Helyezés
I. IPARMŰVÉSZETI 12.D 15.
II. AQUINCUM 12.B 2.
III. NEMZETI GALÉRIA 10.A 13.
IV. VIGADÓ 7.B 19.
V. NEMZETI MÚZEUM 9.D 17.
VI. VÁSÁRCSARNOK 12.C 1.
VII. KIRÁLYFÜRDŐ 7.A 16.
VIII. ÁLLATKERT 9.C 20.
IX. MÁTYÁS TEMPLOM 9.A 11.
X. NYUGATI PÁLYAUDVAR 11.C 10.
XI. OPERA 8.B 14.
XII. VÍGSZÍNHÁZ 11.B 4.
XIII. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM 10.B 18.
XIV. KÖZGÁZ 10.D 9.
XV. SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR 12.A 6.
XVI. LEVÉLTÁR 11.A 5.
XVII. BAZILIKA 11.D 3.
XVIII. SZÉCHENYI FÜRDŐ 10.C 7.
XIX. VAJDAHUNYAD-VÁR 9.B 12.
XX. GELLÉRT SZÁLLÓ 8.A 8.
Dél-olaszországi kirándulás (Gulyás Rebeka)
"Buon Giorno! Come va?"
A Városmajori Gimnáziumnál egy-egy "kupacba" tömörülve várja diák, tanár - nagy izgalommal -, hogy felszállhasson a Rómába induló különbuszra. A sok gyerek között én is elfoglalom a kijelölt helyem a buszon, Boronkai tanárnő mellett, és végre 16 óra 20 perckor ELINDULTUNK a sok rejtélyt és izgalmat kínáló jövőbe, az olaszországi Róma, Nápoly felé, a Vezúv csúcsára...
A hétfői "szupermozis" éjszakát a buszon töltöttük - mivel a buszon TV-VIDEO is volt, az alkalomhoz illően megnéztük a Gladiátor című filmet. A reggel elérkeztével - hullafáradtan ugyan, de hatalmas érdeklődéssel - megkezdtük ismereteink gyarapítását!
Első állomásunk a St. Maria Maggiore volt, majd onnan a hatalmas és egyben gyönyörű Colosseumot tekintettük meg (ahol megpróbáltam "fotós tehetségemet" kibontakoztatni).
A Forum Romanum-on Róma szinte minden történelmi pillanatát átérezhettük a Diadalívek árnyékában a Vesta-szüzek házánál, Traianus oszlopánál, a Konstantinus és Maxentius bazilikánál, Saturnus templománál.
A Capitolium, Marcus Aurelius lovasszobra után a Palatinusra látogattunk, ahol az ember már közel járt ahhoz, hogy elhiggye: meghalt és az "édenkertbe" került - pompázatos zöld parkok citrom-, narancs-, olajligetekkel, szökőkutakkal...
Láthattuk - Róma hét dombjának egyikéről - a Circus Maximus területét, ahol a hajdani kocsi- ill. futóversenyeket rendezték.
Megnéztük még Michelangelo "élő" Mózes-szobrát.
Ekkor már mindenki csak arra volt képes, hogy felvonszolja magát a vonatra, elfoglalja szálláshelyét,
...hogy másnapra visszanyerje életerejét.
Szerdán, a korai ébresztés és reggeli után a Vatikáni Múzeumba mentünk, ahol kb. két kilométeres sor állt - viszonylag hamar bejutottunk. Itt azután rendre eltévedtünk, szinte mindenki elvesztette a csoportját, így azonban sikerült az egész épületkomplexumot bejárni. Megcsodálhattuk Michelangelo Temetés c. festményét, a Laokoón szobrot, sok-sok mozaikot - fantasztikus mesterek munkáit.
Innen gyalogoltunk át a Szent Péter térre, ahol megnéztük a Bazilikát (a Pietát). Kisebb pihenő után az Angyalvár felé vettük utunkat, oda sajnos nem tudtunk bepillantást nyerni, mert az építmény zárva volt.
A Piazza Navonán csodálatos szökőkutakat láthattunk (az Összfolyók kútja). A tér érdekessége még az ovális forma.
A Pantheon boltíves épületében Raffaello sírját láthattuk. Ezután Marcus Aurelius diadaloszlopa következett. Ezt követően átsétáltunk a Trevi-kúthoz (Fontana di Trevi), ahol fantasztikus fagylaltkelyhekkel hűsítettük magunkat a római forróságban. Majd megmásztuk a Spanyol-lépcsőt, és egy-egy csoportkép erejéig megpihentünk.
Csütörtökön némi buszozás után Pompejbe látogattunk. Az eső eleredt - sőt, egész nap zuhogott -, de bennünket ez sem rettentett el. A városban megtekintettük a lakóházakat kívülről-belülről egyaránt, az egykori boltokat, üzleteket, a főtéren Venus házát. Csodálatos mozaikpadlók, festett falak maradtak ránk tökéletes szépségükben. Az egyik házban fennmaradt két emberi alak, akiket éppen menekülés közben ért el a forró vezúvi láva.
Pénteken már a sorrentói campingben ébredtünk, a Sorrentói-öböl mellett. Ezen a napon Paestumba látogattunk el, ahol szabadtéri ásatásokat és múzeumokat jártunk végig - ahol a sportolók festett sírkövei láthatóak.
Legjelentősebb épületmaradványok a Ceres temploma, a Basilica (Héra tempoma).
Sétálhattunk a római korból maradt köves utakon.
Majd a VEZÚV!
Megmásztuk, köveket gyűjtöttünk és képeslapokat vásároltunk, fotóztunk. Nem lehetett betelni a szépségével, nagyságával és erejével... Kettős krátere közül a kisebbik kráterbe belekiabáltunk és csodáltuk. A felhők birodalmában éreztem magam. Láttuk a felszálló kénes gázokat és a múlt rejtelmeit is elképzeltem: a most ugyan alvó kráter hihetetlen erejét, a forrón kiömlő lávát, mely maga alá temet mindent, majd újra megnyugszik. Fantasztikus...
Szombat, az utolsó nap: Nápolyban vettünk búcsút az egyhetes kirándulásunktól, ahol azonban még megnéztük a Dómot, az Archeológiai Múzeumot (a Fáresz Bika, Caesar... csodálatos maradványszobrokat).
Délután három óra magasságában hazaindultunk.
Arrivederci Róma!!!
P.S. Nagyon fáradtan, de csodálatos élményekkel tértem haza - gondolom, valamenyien, akik részt vehettünk ezen a kiránduláson. Ennek a pár oldalnak a megírásával újra átéltem ezeket a csodákat.
A Városmajori Gimnáziumnál egy-egy "kupacba" tömörülve várja diák, tanár - nagy izgalommal -, hogy felszállhasson a Rómába induló különbuszra. A sok gyerek között én is elfoglalom a kijelölt helyem a buszon, Boronkai tanárnő mellett, és végre 16 óra 20 perckor ELINDULTUNK a sok rejtélyt és izgalmat kínáló jövőbe, az olaszországi Róma, Nápoly felé, a Vezúv csúcsára...
A hétfői "szupermozis" éjszakát a buszon töltöttük - mivel a buszon TV-VIDEO is volt, az alkalomhoz illően megnéztük a Gladiátor című filmet. A reggel elérkeztével - hullafáradtan ugyan, de hatalmas érdeklődéssel - megkezdtük ismereteink gyarapítását!
Első állomásunk a St. Maria Maggiore volt, majd onnan a hatalmas és egyben gyönyörű Colosseumot tekintettük meg (ahol megpróbáltam "fotós tehetségemet" kibontakoztatni).
A Forum Romanum-on Róma szinte minden történelmi pillanatát átérezhettük a Diadalívek árnyékában a Vesta-szüzek házánál, Traianus oszlopánál, a Konstantinus és Maxentius bazilikánál, Saturnus templománál.
A Capitolium, Marcus Aurelius lovasszobra után a Palatinusra látogattunk, ahol az ember már közel járt ahhoz, hogy elhiggye: meghalt és az "édenkertbe" került - pompázatos zöld parkok citrom-, narancs-, olajligetekkel, szökőkutakkal...
Láthattuk - Róma hét dombjának egyikéről - a Circus Maximus területét, ahol a hajdani kocsi- ill. futóversenyeket rendezték.
Megnéztük még Michelangelo "élő" Mózes-szobrát.
Ekkor már mindenki csak arra volt képes, hogy felvonszolja magát a vonatra, elfoglalja szálláshelyét,
...hogy másnapra visszanyerje életerejét.
Szerdán, a korai ébresztés és reggeli után a Vatikáni Múzeumba mentünk, ahol kb. két kilométeres sor állt - viszonylag hamar bejutottunk. Itt azután rendre eltévedtünk, szinte mindenki elvesztette a csoportját, így azonban sikerült az egész épületkomplexumot bejárni. Megcsodálhattuk Michelangelo Temetés c. festményét, a Laokoón szobrot, sok-sok mozaikot - fantasztikus mesterek munkáit.
Innen gyalogoltunk át a Szent Péter térre, ahol megnéztük a Bazilikát (a Pietát). Kisebb pihenő után az Angyalvár felé vettük utunkat, oda sajnos nem tudtunk bepillantást nyerni, mert az építmény zárva volt.
A Piazza Navonán csodálatos szökőkutakat láthattunk (az Összfolyók kútja). A tér érdekessége még az ovális forma.
A Pantheon boltíves épületében Raffaello sírját láthattuk. Ezután Marcus Aurelius diadaloszlopa következett. Ezt követően átsétáltunk a Trevi-kúthoz (Fontana di Trevi), ahol fantasztikus fagylaltkelyhekkel hűsítettük magunkat a római forróságban. Majd megmásztuk a Spanyol-lépcsőt, és egy-egy csoportkép erejéig megpihentünk.
Csütörtökön némi buszozás után Pompejbe látogattunk. Az eső eleredt - sőt, egész nap zuhogott -, de bennünket ez sem rettentett el. A városban megtekintettük a lakóházakat kívülről-belülről egyaránt, az egykori boltokat, üzleteket, a főtéren Venus házát. Csodálatos mozaikpadlók, festett falak maradtak ránk tökéletes szépségükben. Az egyik házban fennmaradt két emberi alak, akiket éppen menekülés közben ért el a forró vezúvi láva.
Pénteken már a sorrentói campingben ébredtünk, a Sorrentói-öböl mellett. Ezen a napon Paestumba látogattunk el, ahol szabadtéri ásatásokat és múzeumokat jártunk végig - ahol a sportolók festett sírkövei láthatóak.
Legjelentősebb épületmaradványok a Ceres temploma, a Basilica (Héra tempoma).
Sétálhattunk a római korból maradt köves utakon.
Majd a VEZÚV!
Megmásztuk, köveket gyűjtöttünk és képeslapokat vásároltunk, fotóztunk. Nem lehetett betelni a szépségével, nagyságával és erejével... Kettős krátere közül a kisebbik kráterbe belekiabáltunk és csodáltuk. A felhők birodalmában éreztem magam. Láttuk a felszálló kénes gázokat és a múlt rejtelmeit is elképzeltem: a most ugyan alvó kráter hihetetlen erejét, a forrón kiömlő lávát, mely maga alá temet mindent, majd újra megnyugszik. Fantasztikus...
Szombat, az utolsó nap: Nápolyban vettünk búcsút az egyhetes kirándulásunktól, ahol azonban még megnéztük a Dómot, az Archeológiai Múzeumot (a Fáresz Bika, Caesar... csodálatos maradványszobrokat).
Délután három óra magasságában hazaindultunk.
Arrivederci Róma!!!
P.S. Nagyon fáradtan, de csodálatos élményekkel tértem haza - gondolom, valamenyien, akik részt vehettünk ezen a kiránduláson. Ennek a pár oldalnak a megírásával újra átéltem ezeket a csodákat.
Ballagási műsor, avagy idézzük a távozó 12.-esek gondolatait
1. Mi volt a legkedvesebb számodra? Ki/mi fog a legjobban hiányozni a suliból?
- azok az osztálytársaim fognak hiányozni, akikkel nem vagyok annyira jóban, hogy tartsuk a kapcsolatot
- a 6 év alatt sikerült megismernem az iskola minden kis zugát. Ismerem a padokra felírt összes szöveget, tudom, hogy melyik ablak mikor és ki által töretett be, tudom, hogy a betétautomata rossz és vannak, akik ezt még nem tudják; ismerem a büfé összes "ételkülönlegességét"; az ebédlőben a terítőkön a foltokat... ezek fognak hiányozni, és persze az EMBEREK!
- a Cooper-futás fog a legjobban hiányozni
- az, hogy úgy érzem, hogy mi, VMG-s diákok összetartozunk, és szinte bárkire számíthatok, a tanárokat is beleértve. A másik pedig, hogy tagja lehetek az Angelica kórusnak, amiről szerencsére még nem kell lemondanom.
- Jenes hangja és Ábrám a bemondóban
- sajnálom itthagyni Lukács Szilviát a 11.c-ből
- az évzáró volt a legkedvesebb élményem és az évnyitó fog legjobban hiányozni
- a kávéautomata. Pataki Peti Portás Pajtás.
2. Mi volt a leginkább adrenalinszint-emelő élmény?
- hogy a dolgozatok egy tömbben, napi három darabos arányban érkeztek, 1-1 nagy semmittevéses időszak után
- amikor Gergely Csaba tanár úr hegymászókötélen leugrott a 2. emeletről az aulába
- mikor a szalagavatón a tanárok énekeltek
- mikor megtudtuk, hogy Fórizs babát vár
- a 3 perc, amíg végre elkészült a melegszendvics
3. Mi volt a legröhejesebb dolog?
- Csécs tanár úr énekelt az órán (németül)
- amikor óriási hó volt, az egész suli kint hógolyózott és Marika néni tollseprűvel kergette be az embereket
- ha az ember eléggé fáradt (úgy hatodik óra körül), már mindenen röhög
4. Mi az az egy dolog, amelyre 40 év múlva is emlékezni fogsz?
- a csöngő dalocskája
- a piros tégla
- Marika néni, Dezső bácsi
- a park
- a citromsav-ciklus
- az aula, Molnár Gábor szalagavatós gitározása, a tanárok éneke
- a szekrényem és természetesen Ali
- a büfé és a hiányzó pedagógusok táblája
- Iván László tanár úr papucsa
5. Mi az, amit itt tanultál, és az életben is hasznosítani tudsz?
- megtanultam Jenestől korrektül sorakozni
- aggódni a legfeleslegesebb dolog a világon
- az önirónia, amit a VMG kialakított bennem
- tudom, hogy kell deriválni és integrálni
- tudom, mi az adekvát inger, binominális nómenklatúra, szinesztézia, irracionalitás, ingerküszöb, extrapiramidális, glikogén
- hogy kiálljak magamért, harcoljak a jogaimért. Azt is megtanultam, hogy ha akarom, mindent elérhetek, megvalósíthatok. És a legfontosabb, amit Molnár Gábor mondott: Nem szabad a mikró elé állni!
- csapatmunkával nagyobb eredményeket lehet elérni, de van olyan helyzet is, amikor az ember csak magára számíthat
- "Nem attól lesz az ember übermensch, hogy van egy szabad délutánja, és valami jópofát akar csinálni" (Lődi)
6. Ki a kedvenc tanárod?
- Iván Laci- soha ne hagyd ki!
- Jäger Csaba - a legemberibb, a legvajszívűbb, gyerekesebb, aranyosabb, esetlenebb tanár a Földön
- Miklós Rita - mert csak úgy lehet tanulni, ahogy ő tanítja
- Lődi Tamás - a legelvontabb, legviccesebb filozófus
- Budai Éva - kedves, emberi, megértő, közvetlen, toleráns, empatikus, türelmes. Végtelenül művelt.
- Fricsó - tök aranyos
- Gráf Zsuzsa - a sok kórusélménnyel, amit az Angelicától kaptam
- Beöthy Zsófia - mert szívből csinálja, amit csinál, imádja az irodalmat, és ezzel engem is ambicionált
- Révész Zsuzsa - nagyon emberséges, megértő, aki nemcsak meghallgat, hanem jó tanácsokkal is el tud látni
- Fórizs Andrea - nála aranyosabb, kedvesebb, gyermekszeretőbb tanárral még soha nem találkoztam
- Molnár Gábor - a fantasztikusan izgalmas, érdekes, okos órák miatt
- Vickó - mert nagyon jól tanít és az óráin mindig jó a hangulat; és mert gyönyörű a szeme
- Heni - mindent meg lehet vele beszélni
- Molnár Gábor, Viczkó és Henn Ildikó - aki nem tudja, miért, az nem is majoros
- Molnár Botond - tud diákként és barátként is kezelni
- Jenes tanár úr - nem kell magyarázat
- az ofőnk, Haas Jánosné, mert segítőkész és megértő
- Csécs Barnabás - nemcsak magyart tanított; élveztem az óráit és sokat tanultam tőle
- Latin Anna - a régi osztályfőnökünk
- Tiszai István. Mert tanárnak és embernek is nagyszerű. Nagyon tisztelem őt.
- Buzás Lászlóné - imádom!
- Rohály Krisztina - mert imádom!
- osztályfőnököm, Kovács Károlyné, mert emberséges
- Pósfai Péterné- nagy odaadással segített és kiállt mellettem, jó ötleteket adott
- az ofőnk, Romhányi Margit - mindent el tud simítani, és nagyon szeret minket
7. Mennyiben érzed úgy, hogy jól/rosszul választottál, amikor idejöttél?
- jól választottam - mert végül is túléltem. És nem is volt annyira rossz
- teljesen jól választottam. Meghalok, hogy elhagyom ezt a helyet, mert az elmúlt 1 évem a tanulást leszámítva álom volt.
8./a Szeretem őt, nagyon szeretem őt...
- hisz felejthetetlen volt az itt töltött 6 év és a szalagavató
- mert ez a második otthonom - hisz otthon csak lakom; az életem itt folyik
- hisz itt voltam kamasz, és ez az én gimnáziumom
b/ Sajnálom, hogy itt kell hagynom őt...
- mert még csak 40 éves vagyok
- egy fejezet volt az életemben
- egy csomó fantasztikus dolgot itt éltem meg, és most úgy érzem, hogy nem használtam ki a lehetőségeket. Nagyon meghatározó volt nekem, és remélem, sokáig nem felejtem el a kis dolgokat sem.
- nem akarok még felnőni
- jobb volt gimnazistának lenni
c/ Nem sajnálom, hogy itt kell hagynom őt...
- mert nem lesz honnan elkésni
- talán egy jobban fűtött iskolába fogok járni ezután
- úgy érzem, egy kicsit már kinőttem innen; nagyon várom az egyetemi éveket
- mert mindig elvették az ellenőrzőmet a kegyetlen portások
- továbbléphetek, új embereket ismerhetek meg, és ettől függetlenül visszajárhatok a suliba
- elég ciki lenne 7 évig járni egy gimibe
- mert az élet megy tovább, tovább...
- azok az osztálytársaim fognak hiányozni, akikkel nem vagyok annyira jóban, hogy tartsuk a kapcsolatot
- a 6 év alatt sikerült megismernem az iskola minden kis zugát. Ismerem a padokra felírt összes szöveget, tudom, hogy melyik ablak mikor és ki által töretett be, tudom, hogy a betétautomata rossz és vannak, akik ezt még nem tudják; ismerem a büfé összes "ételkülönlegességét"; az ebédlőben a terítőkön a foltokat... ezek fognak hiányozni, és persze az EMBEREK!
- a Cooper-futás fog a legjobban hiányozni
- az, hogy úgy érzem, hogy mi, VMG-s diákok összetartozunk, és szinte bárkire számíthatok, a tanárokat is beleértve. A másik pedig, hogy tagja lehetek az Angelica kórusnak, amiről szerencsére még nem kell lemondanom.
- Jenes hangja és Ábrám a bemondóban
- sajnálom itthagyni Lukács Szilviát a 11.c-ből
- az évzáró volt a legkedvesebb élményem és az évnyitó fog legjobban hiányozni
- a kávéautomata. Pataki Peti Portás Pajtás.
2. Mi volt a leginkább adrenalinszint-emelő élmény?
- hogy a dolgozatok egy tömbben, napi három darabos arányban érkeztek, 1-1 nagy semmittevéses időszak után
- amikor Gergely Csaba tanár úr hegymászókötélen leugrott a 2. emeletről az aulába
- mikor a szalagavatón a tanárok énekeltek
- mikor megtudtuk, hogy Fórizs babát vár
- a 3 perc, amíg végre elkészült a melegszendvics
3. Mi volt a legröhejesebb dolog?
- Csécs tanár úr énekelt az órán (németül)
- amikor óriási hó volt, az egész suli kint hógolyózott és Marika néni tollseprűvel kergette be az embereket
- ha az ember eléggé fáradt (úgy hatodik óra körül), már mindenen röhög
4. Mi az az egy dolog, amelyre 40 év múlva is emlékezni fogsz?
- a csöngő dalocskája
- a piros tégla
- Marika néni, Dezső bácsi
- a park
- a citromsav-ciklus
- az aula, Molnár Gábor szalagavatós gitározása, a tanárok éneke
- a szekrényem és természetesen Ali
- a büfé és a hiányzó pedagógusok táblája
- Iván László tanár úr papucsa
5. Mi az, amit itt tanultál, és az életben is hasznosítani tudsz?
- megtanultam Jenestől korrektül sorakozni
- aggódni a legfeleslegesebb dolog a világon
- az önirónia, amit a VMG kialakított bennem
- tudom, hogy kell deriválni és integrálni
- tudom, mi az adekvát inger, binominális nómenklatúra, szinesztézia, irracionalitás, ingerküszöb, extrapiramidális, glikogén
- hogy kiálljak magamért, harcoljak a jogaimért. Azt is megtanultam, hogy ha akarom, mindent elérhetek, megvalósíthatok. És a legfontosabb, amit Molnár Gábor mondott: Nem szabad a mikró elé állni!
- csapatmunkával nagyobb eredményeket lehet elérni, de van olyan helyzet is, amikor az ember csak magára számíthat
- "Nem attól lesz az ember übermensch, hogy van egy szabad délutánja, és valami jópofát akar csinálni" (Lődi)
6. Ki a kedvenc tanárod?
- Iván Laci- soha ne hagyd ki!
- Jäger Csaba - a legemberibb, a legvajszívűbb, gyerekesebb, aranyosabb, esetlenebb tanár a Földön
- Miklós Rita - mert csak úgy lehet tanulni, ahogy ő tanítja
- Lődi Tamás - a legelvontabb, legviccesebb filozófus
- Budai Éva - kedves, emberi, megértő, közvetlen, toleráns, empatikus, türelmes. Végtelenül művelt.
- Fricsó - tök aranyos
- Gráf Zsuzsa - a sok kórusélménnyel, amit az Angelicától kaptam
- Beöthy Zsófia - mert szívből csinálja, amit csinál, imádja az irodalmat, és ezzel engem is ambicionált
- Révész Zsuzsa - nagyon emberséges, megértő, aki nemcsak meghallgat, hanem jó tanácsokkal is el tud látni
- Fórizs Andrea - nála aranyosabb, kedvesebb, gyermekszeretőbb tanárral még soha nem találkoztam
- Molnár Gábor - a fantasztikusan izgalmas, érdekes, okos órák miatt
- Vickó - mert nagyon jól tanít és az óráin mindig jó a hangulat; és mert gyönyörű a szeme
- Heni - mindent meg lehet vele beszélni
- Molnár Gábor, Viczkó és Henn Ildikó - aki nem tudja, miért, az nem is majoros
- Molnár Botond - tud diákként és barátként is kezelni
- Jenes tanár úr - nem kell magyarázat
- az ofőnk, Haas Jánosné, mert segítőkész és megértő
- Csécs Barnabás - nemcsak magyart tanított; élveztem az óráit és sokat tanultam tőle
- Latin Anna - a régi osztályfőnökünk
- Tiszai István. Mert tanárnak és embernek is nagyszerű. Nagyon tisztelem őt.
- Buzás Lászlóné - imádom!
- Rohály Krisztina - mert imádom!
- osztályfőnököm, Kovács Károlyné, mert emberséges
- Pósfai Péterné- nagy odaadással segített és kiállt mellettem, jó ötleteket adott
- az ofőnk, Romhányi Margit - mindent el tud simítani, és nagyon szeret minket
7. Mennyiben érzed úgy, hogy jól/rosszul választottál, amikor idejöttél?
- jól választottam - mert végül is túléltem. És nem is volt annyira rossz
- teljesen jól választottam. Meghalok, hogy elhagyom ezt a helyet, mert az elmúlt 1 évem a tanulást leszámítva álom volt.
8./a Szeretem őt, nagyon szeretem őt...
- hisz felejthetetlen volt az itt töltött 6 év és a szalagavató
- mert ez a második otthonom - hisz otthon csak lakom; az életem itt folyik
- hisz itt voltam kamasz, és ez az én gimnáziumom
b/ Sajnálom, hogy itt kell hagynom őt...
- mert még csak 40 éves vagyok
- egy fejezet volt az életemben
- egy csomó fantasztikus dolgot itt éltem meg, és most úgy érzem, hogy nem használtam ki a lehetőségeket. Nagyon meghatározó volt nekem, és remélem, sokáig nem felejtem el a kis dolgokat sem.
- nem akarok még felnőni
- jobb volt gimnazistának lenni
c/ Nem sajnálom, hogy itt kell hagynom őt...
- mert nem lesz honnan elkésni
- talán egy jobban fűtött iskolába fogok járni ezután
- úgy érzem, egy kicsit már kinőttem innen; nagyon várom az egyetemi éveket
- mert mindig elvették az ellenőrzőmet a kegyetlen portások
- továbbléphetek, új embereket ismerhetek meg, és ettől függetlenül visszajárhatok a suliba
- elég ciki lenne 7 évig járni egy gimibe
- mert az élet megy tovább, tovább...
Yes comment! - Ali, avagy Volt egyszer egy kutyánk... (Kassi)
Most, ha kilépek a suli ajtaján, tavasz van, meg napsütés. De valami mégis hiányzik. Vagyis inkább Valaki, aki a legtöbb időt töltötte az iskola területén. Éjjel-nappal őrködött, hogy minden reggel gond nélkül megkezdődhessen a tanítás. Persze, nem ezért szerettük annyira. Mindig mosolyt lopott az arcunkra, a legkülönbözőbb módokon. Volt, hogy egy teljesen szétmarcangolt labdával dicsekedett, vagy különleges parabolaantennájával fogta a titkos adójeleket, jóllehet, soha senkivel nem osztotta meg a szerzett információkat. Külön örömöt okozott, amikor Dezső bácsival folytatott, önfeledt társalgásukat kísérhettük figyelemmel. De azért jó érzés volt sürgősen elmenekülni előle, mikor benn felejtettük magunkat esti órákig a suliban, ő pedig fogát csattogtatva várta az ínyencfalatokat vacsora után.
Hát, ez az, amiért annyira hiányzik Ali, a Városmajori Gimnázium Örökös Tagja. Mancsa nyomot hagyott mindünk szívében.
...Azóta épült egy szolgálati lakás az épület tőszomszédságában, amibe Hektor költözött, aki a meleg fogadtatás ellenére sem maradt sokáig...
... És tavasz van, és napsütés...
Hát, ez az, amiért annyira hiányzik Ali, a Városmajori Gimnázium Örökös Tagja. Mancsa nyomot hagyott mindünk szívében.
...Azóta épült egy szolgálati lakás az épület tőszomszédságában, amibe Hektor költözött, aki a meleg fogadtatás ellenére sem maradt sokáig...
... És tavasz van, és napsütés...
Rendhagyó "Yes comment", avagy az emberi brutalitás csúcsa (Loránd Gergely)
Újságunk lapzártájának estéje van, és hosszasan gondolkodtam, miről is írjak e rovat ránk szabott soraiban. A választási őrület lassan lecsengőben van, a 4.-es diákokról pedig külön hasábokon emlékezünk meg. Persze írhatnék a kamerás figyelőrendszerről, vagy az idei show-ról, hiszen az utóbbi oldalas dicshimnuszt érdemelne, és még sorolhatnám az egyébként tökéletes, e rovat megtöltésére alkalmas témákat, eseményeket. Sajnos az élet adott könyörtelen megoldást számomra.
A mai napon (2002-05-09) délután két fiatalember egy móri bankfiókban nyolc embert lőtt agyon, akik közül hatan a helyszínen vesztették életüket, és e sorok írása közben orvosok küzdenek a másik két szerencsétlen áldozat életéért. Tulajdonképpen ez a hír. Ez az, ami mellett nem tudtam szótlanul elmenni, és még ha ezzel meg is sértem a Yes comment hagyományait, kivételesen nem iskolai hírt kell kommentálnom.
Néha elgondolkozom a halálbüntetésről, és egy-egy ilyen helyzetben, mint a jelenlegi, kénytelen vagyok igennel válaszolni magamnak feltett kérdésemre: igen, kell halálbüntetés, az ilyen ember(?) nem létezhet egy percig sem tovább társadalmunkban. Ám miután kissé lehiggadok, rájövök, hogy a vajszívűségnek is vannak határai! Miért érdemelné meg ez az ember, hogy egy pillanat alatt, minden szenvedés nélkül szenderüljön el örökre? Ha lenne lehetőség rá, egy zárt szóbába beengedném a tetteseket, ahol annak a szerencsétlen 6-8 kivégzett embernek a családja van. Rájuk hagynám a döntés jogát. Miután újra kissé higgadtabbá válok, megint változtatnom kell eddigi álláspontomon. Nem szabadna így beszélnem, hiszen a gyűlölet csak még kegyetlenebb gyűlöletet szül, és én mindig is ez ellen próbáltam tenni. Nos, ezzel elérkeztünk az én igazi problémámhoz: mit lehet egy ilyen helyzetben tenni, gondolni, érezni? Megvetjük ezeket a rémségeket, elutasítjuk őket, és természetesen együtt érzünk a hozzátartozókkal. Én mégsem érzem, hogy ezzel kikerülnénk egy újabb borzalom bekövetkeztének az esélyét. Úgy érzem, tehetetlenek vagyunk az erőszak ellen, és ez mélységesen elszomorít. Talán az egyetlen, amely hosszú távon segíthet, ha mi mindnyájan teszünk a brutalitás, erőszak legapróbb megjelenési formái ellen is. Ha nem tolakszunk a büfésorban, vagy a bennünk felgyülemlett mérget nem egy nálunk gyengébb, szelídebb osztálytársunkon töltjük ki, akkor már tettünk valamit.
Elnézést, de a hangulatom nem engedett mást írni. Ígérem, ősszel vidámabb témával várlak titeket!
A mai napon (2002-05-09) délután két fiatalember egy móri bankfiókban nyolc embert lőtt agyon, akik közül hatan a helyszínen vesztették életüket, és e sorok írása közben orvosok küzdenek a másik két szerencsétlen áldozat életéért. Tulajdonképpen ez a hír. Ez az, ami mellett nem tudtam szótlanul elmenni, és még ha ezzel meg is sértem a Yes comment hagyományait, kivételesen nem iskolai hírt kell kommentálnom.
Néha elgondolkozom a halálbüntetésről, és egy-egy ilyen helyzetben, mint a jelenlegi, kénytelen vagyok igennel válaszolni magamnak feltett kérdésemre: igen, kell halálbüntetés, az ilyen ember(?) nem létezhet egy percig sem tovább társadalmunkban. Ám miután kissé lehiggadok, rájövök, hogy a vajszívűségnek is vannak határai! Miért érdemelné meg ez az ember, hogy egy pillanat alatt, minden szenvedés nélkül szenderüljön el örökre? Ha lenne lehetőség rá, egy zárt szóbába beengedném a tetteseket, ahol annak a szerencsétlen 6-8 kivégzett embernek a családja van. Rájuk hagynám a döntés jogát. Miután újra kissé higgadtabbá válok, megint változtatnom kell eddigi álláspontomon. Nem szabadna így beszélnem, hiszen a gyűlölet csak még kegyetlenebb gyűlöletet szül, és én mindig is ez ellen próbáltam tenni. Nos, ezzel elérkeztünk az én igazi problémámhoz: mit lehet egy ilyen helyzetben tenni, gondolni, érezni? Megvetjük ezeket a rémségeket, elutasítjuk őket, és természetesen együtt érzünk a hozzátartozókkal. Én mégsem érzem, hogy ezzel kikerülnénk egy újabb borzalom bekövetkeztének az esélyét. Úgy érzem, tehetetlenek vagyunk az erőszak ellen, és ez mélységesen elszomorít. Talán az egyetlen, amely hosszú távon segíthet, ha mi mindnyájan teszünk a brutalitás, erőszak legapróbb megjelenési formái ellen is. Ha nem tolakszunk a büfésorban, vagy a bennünk felgyülemlett mérget nem egy nálunk gyengébb, szelídebb osztálytársunkon töltjük ki, akkor már tettünk valamit.
Elnézést, de a hangulatom nem engedett mást írni. Ígérem, ősszel vidámabb témával várlak titeket!
Nagyszünet-teszt
1. Mit kívánnál most egy aranyhalacskától?
a) Hogy ne húzzon meg a Takács tanárnő!
b) Milyen kár, hogy csak 5 tantárgyból van érettségi vizsga. Nem lehetne ezen változtatni?
c) "legyen vége már, legyen béke már"
2. Hova vezet majd az első utad az évzáró után)
a) Matektáborba!
b) A Zöld Pardonba, ünnepelni
c) Az iratmegsemmisítőhöz (hadd ne részletezzem)
3. Mi a véleményed arról, hogy az utolsó tanítási napon takarítani fogunk?
a) Nem tudom. Nézetem szerint ez igen helytelen, én az így elvesztegetett órákat tanulásra fordítanám.
b) Empátiával állok a dologhoz. A takarítónéninek is kell évi 1 nap továbbképzés, nem?
c) Nekem ez teljesen mindegy. Engem minden hidegen hagy, ami ebben az iskolában történik.
4. Mire jó - szerinted - egy osztálykirándulás?
a) Összehozza az osztályt
b) Szétválasztja az osztályt
c) Gyönyörű, egzotikus tájakat ismerhetünk meg így, ami amúgy nem állna módunkban
5. Érhetnek meglepetések bizonyítványosztáskor? Ha igen, mifélék?
a) Jé! Én még mindig ide járok?!
b) Á! Nekem már senki semmi újat nem mondhat.
c) Soha nem lehet tudni. Teszem azt, nem kapok dicséretest töriből...
6. Hogyan értékeled az elmúlt tanévet?
a) Hányadik is volt? Az egyik olyan, mint a másik; sose tudom.
b) Csak ilyen ne jöjjön több...!
c) A legizgalmasabb, legeseménydúsabb, legmozgalmasabb, legváltozatosabb, legnagyszerűbb év volt az életemben (vagy legalábbis az egyik leg...)
EREDMÉNY:
6-14 pontig: Nem érezted magad kifejezetten jól az iskola falai között az elmúlt évben? Vajon a sors akarta így?! Vagy... talán Benned is bujkálhat valami hiba? Nem - az nem lehet! Az élet a hibás egyedül...!!!
14-22 pontig: Ó, mi már jól ismerjük egymást! Te vagy a megtestesült Helyes Hozzáállás! A folyosón is messziről felismerni legendás fiatalos lendületedet, az életvidám vonásokat arcodon. Csak így tovább!
22-30 pontig: Rád most rossz idők járnak: beköszönt a nyár, nincs mit tanulni, nincs miért pedálozni... hidd el, együtt érzünk veled. Ne búsulj nagyon! Valahogy majd csak kibírod szeptember 2-ig. És akkor... újrakezdheted!
a) Hogy ne húzzon meg a Takács tanárnő!
b) Milyen kár, hogy csak 5 tantárgyból van érettségi vizsga. Nem lehetne ezen változtatni?
c) "legyen vége már, legyen béke már"
2. Hova vezet majd az első utad az évzáró után)
a) Matektáborba!
b) A Zöld Pardonba, ünnepelni
c) Az iratmegsemmisítőhöz (hadd ne részletezzem)
3. Mi a véleményed arról, hogy az utolsó tanítási napon takarítani fogunk?
a) Nem tudom. Nézetem szerint ez igen helytelen, én az így elvesztegetett órákat tanulásra fordítanám.
b) Empátiával állok a dologhoz. A takarítónéninek is kell évi 1 nap továbbképzés, nem?
c) Nekem ez teljesen mindegy. Engem minden hidegen hagy, ami ebben az iskolában történik.
4. Mire jó - szerinted - egy osztálykirándulás?
a) Összehozza az osztályt
b) Szétválasztja az osztályt
c) Gyönyörű, egzotikus tájakat ismerhetünk meg így, ami amúgy nem állna módunkban
5. Érhetnek meglepetések bizonyítványosztáskor? Ha igen, mifélék?
a) Jé! Én még mindig ide járok?!
b) Á! Nekem már senki semmi újat nem mondhat.
c) Soha nem lehet tudni. Teszem azt, nem kapok dicséretest töriből...
6. Hogyan értékeled az elmúlt tanévet?
a) Hányadik is volt? Az egyik olyan, mint a másik; sose tudom.
b) Csak ilyen ne jöjjön több...!
c) A legizgalmasabb, legeseménydúsabb, legmozgalmasabb, legváltozatosabb, legnagyszerűbb év volt az életemben (vagy legalábbis az egyik leg...)
EREDMÉNY:
6-14 pontig: Nem érezted magad kifejezetten jól az iskola falai között az elmúlt évben? Vajon a sors akarta így?! Vagy... talán Benned is bujkálhat valami hiba? Nem - az nem lehet! Az élet a hibás egyedül...!!!
14-22 pontig: Ó, mi már jól ismerjük egymást! Te vagy a megtestesült Helyes Hozzáállás! A folyosón is messziről felismerni legendás fiatalos lendületedet, az életvidám vonásokat arcodon. Csak így tovább!
22-30 pontig: Rád most rossz idők járnak: beköszönt a nyár, nincs mit tanulni, nincs miért pedálozni... hidd el, együtt érzünk veled. Ne búsulj nagyon! Valahogy majd csak kibírod szeptember 2-ig. És akkor... újrakezdheted!
Kedves Olvasók, kedves majorosok! (Porogi Dorka)
Most, az igazi(!) NagysZünet, a vakáció kezdete előtt még egyszer a kezetekbe vehettek egy újabb számot az iskolaújságból. Talán most már megillet minket ez a megnevezés; annyian érdeklődtetek, hogy lesz-e még, hogy mikor lesz új NagysZünet. Ezúton szeretném elmondani, hogy ez mindig nagyon jól esett nekünk, és nagy szerepe volt abban, hogy a szokásos év végi hajtásban mégis összehoztunk egy idén utolsó számot.
De a mi lelkesedésünk önmagában nem lett volna elég. Köszönjük a Városmajori Alapítványnak és Szebedy Tas igazgató úrnak, hogy támogatták, és egyáltalán lehetővé tették a lap megjelenését, és köszönjük Beöthy Zsófia tanárnőnek és Pintér László tanár úrnak, hogy képviselték az érdekeinket.
Ez a szám ebben az évben a harmadik. Megjelentünk egyszer október-november táján és másodszorra februárban. Be kell ismerni: nem vagyunk csillogó, vadiúj aktualitásokkal kecsegtető újság. Ebben a számban is látni fogjátok, hogy ez-az bizony kissé régi történet, mintha évek teltek volna el azóta, hogy megesett. Nem akarok mentegetőzni, ez, sajna, így van. Viszont ne felejtsétek el, hogy mindezek mégiscsak megtörténtek, méghozzá velünk, VMG-s diákokkal történtek meg, a 2001/2002-es tanév során. Tehát ha nem is vagyunk mindig oly naprakészek, mint némely pletykalap, azért szolgálhatunk érdekes hírekkel, érdekes beszámolókkal, hiszen ezeken az oldalakon tényleg rólunk, diákokról van szó. Legalábbis nagyon reméljük, hogy ti így találjátok majd.
Összefoglalva ezt az évet, azt hiszem, nem volt teljesen eredménytelen. Nemcsak a NagysZünetről beszélek most, bár biztos, hogy mi sokat tanultunk belőle és általa. Hiszen ha emlékeztek, mi is azért indultunk el, mert fel akartuk kicsit lendíteni a suli életét. Hogy hozzájárultunk-e ehhez, vagy sem, azt a ti dolgotok eldönteni, mindenesetre voltak sikeres próbálkozások. Gondoljatok csak a Diák7re, vagy a Show-ra. Megmoccant a szekerünk. Most már csak ügyelni kell rá, hogy ne süppedjen vissza a sárba.
Ősszel természetesen folytatni szeretnénk a munkát, és megszakítani azt a szomorú hagyományt, amely szerint az iskolaújságok egy, legföljebb két évig élnek a Majorban. Szeretnénk, ha minél többen jönnétek és írnátok a NagysZünetbe, és ami ennél is fontosabb: szeretnénk, ha mindenki megkeresne minket, akit érdekel az újságszerkesztés, hiszen ha többen írjuk, más-más osztályokba, baráti körökbe tartozó emberek, attól csak színesebb és sokfélébb lesz az újság. Nekünk pedig, mondanom sem kell, ez a célunk.
Most pedig nincs más hátra, mint hogy jó NagysZünetet kívánjak mindannyiótoknak! Ősszel találkozunk!
De a mi lelkesedésünk önmagában nem lett volna elég. Köszönjük a Városmajori Alapítványnak és Szebedy Tas igazgató úrnak, hogy támogatták, és egyáltalán lehetővé tették a lap megjelenését, és köszönjük Beöthy Zsófia tanárnőnek és Pintér László tanár úrnak, hogy képviselték az érdekeinket.
Ez a szám ebben az évben a harmadik. Megjelentünk egyszer október-november táján és másodszorra februárban. Be kell ismerni: nem vagyunk csillogó, vadiúj aktualitásokkal kecsegtető újság. Ebben a számban is látni fogjátok, hogy ez-az bizony kissé régi történet, mintha évek teltek volna el azóta, hogy megesett. Nem akarok mentegetőzni, ez, sajna, így van. Viszont ne felejtsétek el, hogy mindezek mégiscsak megtörténtek, méghozzá velünk, VMG-s diákokkal történtek meg, a 2001/2002-es tanév során. Tehát ha nem is vagyunk mindig oly naprakészek, mint némely pletykalap, azért szolgálhatunk érdekes hírekkel, érdekes beszámolókkal, hiszen ezeken az oldalakon tényleg rólunk, diákokról van szó. Legalábbis nagyon reméljük, hogy ti így találjátok majd.
Összefoglalva ezt az évet, azt hiszem, nem volt teljesen eredménytelen. Nemcsak a NagysZünetről beszélek most, bár biztos, hogy mi sokat tanultunk belőle és általa. Hiszen ha emlékeztek, mi is azért indultunk el, mert fel akartuk kicsit lendíteni a suli életét. Hogy hozzájárultunk-e ehhez, vagy sem, azt a ti dolgotok eldönteni, mindenesetre voltak sikeres próbálkozások. Gondoljatok csak a Diák7re, vagy a Show-ra. Megmoccant a szekerünk. Most már csak ügyelni kell rá, hogy ne süppedjen vissza a sárba.
Ősszel természetesen folytatni szeretnénk a munkát, és megszakítani azt a szomorú hagyományt, amely szerint az iskolaújságok egy, legföljebb két évig élnek a Majorban. Szeretnénk, ha minél többen jönnétek és írnátok a NagysZünetbe, és ami ennél is fontosabb: szeretnénk, ha mindenki megkeresne minket, akit érdekel az újságszerkesztés, hiszen ha többen írjuk, más-más osztályokba, baráti körökbe tartozó emberek, attól csak színesebb és sokfélébb lesz az újság. Nekünk pedig, mondanom sem kell, ez a célunk.
Most pedig nincs más hátra, mint hogy jó NagysZünetet kívánjak mindannyiótoknak! Ősszel találkozunk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)