Beatrix (Nagy Ádám)

Ittunk. Hárman a Rézmálban, a barátaimmal. Bár ez nem az a tipikus "két üveg bor egyszerre, fejenként" este volt, de azért elsörözgettünk, meg egy kis rumot is magunkhoz vettünk.

Körülbelül tíz felé járhatott. Kint csonttörő hideg uralkodik már hetek óta, amikor az ember egyre csak nyálazza az ajkát, ami mind jobban kicserepesedik.

Az utcákon nedves a beton, pedig nem is esik. Sötét van, és nulla fok alatti tereken mindenki didereg. Menjünk.

Zsebre vágom a kezeimet, sálam alá túrom a számat és az államat. Bódult ember méltóságával lassikán megyünk fel a lépcsőn, ki a Rézmálból, ki a háborúba. Lófaszt.

Semmilyen háború nincs kint. Bárhol lehetne éppen, de itt nincs senki és semmi, csak ő. Azért nincs, mert ő itt van. Nem láttam soha, eddig megélt dolgaink kölcsönösen nem érdeklik a másikat.

A parkoló kocsik között áll, a sajátja nyitott ajtaja mellett. Egy fehér rövid ujjú ing van rajta, minek következtében csak nehezen bír úrrá lenni reszketésén. Nézem őt. Igenlően, lassan pislog egyet. Ő ma ráér erre.

Most indul egy elszart techno party, valahol egy elbaszott kis vidéki város diszkójában, húsz ember ha táncol, de mi köztük vagyunk.

Ügyetlenül kezdem neki magyarázni, hogy teljesen fura, de én tudom, hogy őt Beatrixnak hívják... Nem fejezem be, mert ebben a szituációban én nagyon szerencsétlenül fogalmazok, ezért csak annyit mondok neki, szia.

Egész közel lép hozzám, gondolom, uralkodó típus. Bent ülünk az autóban. Érzem, hogy azért nem fogja éjjel-nappal a nyálamat nyalni, de nem baj, majd én rajongok érte. Főleg magamban. Meg amikor másoknak mesélek róla. Sőt az is biztos, hogy ha majd arra kerül a sor, az első nyolc alkalommal teljesen impotens leszek. Na, akkor fogunk tévézni. De ezt tényleg hagyjuk.

Kérdezi, hogy elvigyen-e valahova innen, de ezt ugyanígy én is kérdezhettem volna tőle. Bólogatok, hogy légy szíves. Elindulunk lefelé a Lövőház utcán, de egyből vissza kell tolatni, és rá kell dudálni a barátaimra, mert azok, amióta kijöttünk, fényképpé merevedve állnak. Rendben. Most már igazán mehetünk. Beírom a számomat a telefonjába, az övét az enyémbe. Nyugtalanítónak érzem, hogy ennyire megbízom benne. Mindegy, hova megyünk. Negyed órája megy a techno. Táncolni is fogunk. Fájdalmat nem érez az ember, de az az agyondrogozott melegítős parazita srác sem érzett, a diszkó mögött, aki hosszú időkön át úgy verekedett a biztonságiakkal, hogy közben masszívan ömlött a vér a fejéből.

Mialatt Beatrix mellett ülök a kocsiban, egyre kevésbé zavar, hogy többet néz engem, mint az utat. (Nem fogok ezért kevesebbet hozzászólni.) Egyébként, ha autóbalesetet kell szenvednem ebben a kurva életben, hát akkor most történjen, és dögöljek is meg benne. A volt csajom meg majd gyűlölni fogja ezt az ismeretlen huszonkét éves lányt, akinek a kocsijában én meghalok. Talán sírni is fog.

Szóval a városban 70 km/h-val át a hídon, és én keresztbe teszem a bal lábamat, minek következtében kicsúszik az oldalzsebemből egy kis, két decis üveg vér. Valami tahó hirtelen feloltja a lámpát a diszkóban. Szidják is az anyját rendesen. De megy a nyomulás tovább.

Nyúlok a vér után, visszatenném a zsebembe, de megfogja a kezemet, és egy-két másodpercre mélyen a szemembe néz. Normális pár ilyenkor valami nagyon szépet suttog a másiknak, de nekem elég, ha csak egyszerűen nem kötünk ki a szembejövő sávban.

Kérdezi, hogy ez tényleg igazi vér-e. Igen. Az.

Egyszerre mondjuk, bár ő kérdő hangsúllyal: kórházból van. Én kissé mentegetőzve mondom, hogy nem ittam még ilyet.

A következő pillanatban egy benzinkút shopja mögött csurimálunk.

A technón ilyenkor megyünk ki pisilni.

A motorháztetőn öntögetünk: két deciliter vodka, narancslé, egy kis energiaital, csípős paradicsomszószt is teszünk bele, és persze a vér. Megiszunk utána egy Heinekent. Öklendezünk, de talán hányni nem fogunk. Hogy a picsába vállalta ezt be ez a huszonkét éves már majdnem nő?!

Eldobjuk az üvegeket és csókolózunk, csókolózunk a kocsiban is.

Először még határozottan érzem a szája és a nyála ízét, ami más, mint az enyém, de az este végére, a biológia csodájának köszönhetően, szinte teljesene, megkülönböztethetetlenül ugyanolyanná válik.

Úgy látszik, erre ő is képes.

A mosdó előtt várt rám és hozott nekem egy ásványvizet.

Hajnalban mindkét helyen meghalt.

Nem megyek el a temetésére, és többet a Rézmálba se. Kitörlöm a számát, és egyedül leszek újra.