Szomjúság (Porogi Dorka)

nap süt. tűnik. mégsem
sötétül el a kert.
te ülsz ott középen, anyám?

fénycsík. az elhagyott konyha csupa rom.
az asztalon kés. Pengéjén a nap
neked is kacsint. Hunyorogsz, ételt
keresni rest vagy, amúgy is
üresen villóznak a polcok. ecet van,
hagyma, víz is, almára futja még.

a szobában lakik a fulladás.
rajta kívül a gyász is. kávéillat.
de meleg van legalább
és nem látni. por ragad az ujjra
és mintha egy angyal a sírboltjába lépne
nem legyez már a szárnya sem.

dadog a hegy hasad a sziklaszáj
mit mondasz? lezuhansz, boltozat?
agyonvágsz? vizet adsz?

már szomjasak se voltunk igazán
megfáradtak se, sőt, éberek.
kínai bogarak, kínai liget,
langyos tóvíz. bokáig ért.
kibontották friss hajuk a fák
csapkodtak, dorgáltak, motyogtak
mögöttünk.
egyre távolabbról hallatszott az éjszaka.

vizet kértem. azt is csak egyszer, és hiába.
mindig akkor jöttél, ha köd volt
vagy szürkület, nehogy meglássam az arcod.

bolyhos, nehézkes este van.
kancsó víz pihen az asztalon.
mint egy ravatal, olyan odakint
az utca, a puha szürkeségben. tulipán- és
rózsafejeket billeget valami fáradt
szélroham. Isten a tenyerére vesz.
Az előszobából nesz hallatszik,
talán kiscica prüszköl a poros könyvkupacok,
limlomok közt elillanóban. képkeret.
hiányzik belőle a szomorú barna asszony.
már-már a kilincsen a kezem. rézklincs.
anyámat itt érte szélütés.