Most, ha kilépek a suli ajtaján, tavasz van, meg napsütés. De valami mégis hiányzik. Vagyis inkább Valaki, aki a legtöbb időt töltötte az iskola területén. Éjjel-nappal őrködött, hogy minden reggel gond nélkül megkezdődhessen a tanítás. Persze, nem ezért szerettük annyira. Mindig mosolyt lopott az arcunkra, a legkülönbözőbb módokon. Volt, hogy egy teljesen szétmarcangolt labdával dicsekedett, vagy különleges parabolaantennájával fogta a titkos adójeleket, jóllehet, soha senkivel nem osztotta meg a szerzett információkat. Külön örömöt okozott, amikor Dezső bácsival folytatott, önfeledt társalgásukat kísérhettük figyelemmel. De azért jó érzés volt sürgősen elmenekülni előle, mikor benn felejtettük magunkat esti órákig a suliban, ő pedig fogát csattogtatva várta az ínyencfalatokat vacsora után.
Hát, ez az, amiért annyira hiányzik Ali, a Városmajori Gimnázium Örökös Tagja. Mancsa nyomot hagyott mindünk szívében.
...Azóta épült egy szolgálati lakás az épület tőszomszédságában, amibe Hektor költözött, aki a meleg fogadtatás ellenére sem maradt sokáig...
... És tavasz van, és napsütés...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése