A Városmajori Gimnáziumban immár sok éve hagyománynak számít az ősz végén - illetve egy-egy évben a húsvéti szünet után - megrendezésre kerülő diákigazgató-választás. Arra vonatkozólag, hogy mikor rendeztek először diáknapot, csak a visszaemlékezések segíthetik a tájékozódásunkat, melyek szerint valamikor 1992 táján került először sor erre az eseményre.
A korábbi diákigazgatók személyéről is csak 1996-tól vannak adataink. 1996-ban Gönci Dani (Günter bátyja), 1997-ben a P.A.P. formáció (karöltve Soóskával és Süsüvel - vagyis Soós Danival és Rényi Zsolttal -, rájuk bizonyították ugyanis, hogy a kampánycsend alatt zsíroskenyeret osztogattak), 1998-ban Jadwiga és Gina nyerte meg a diákigazgató-választást.
Az ezt követő tanévben kezdődött el az a romlási folyamat, amely valójában csak idén jött helyre. Hosszú idő után először mindössze három jelölt versengett; szoros küzdelemben, maga mögött hagyva a Triumot (Sándor Csabiék) és Kólát, végül Piroska győzedelmeskedett. A szavazás levezetése körül ekkor tapasztalható bonyodalmak hatására vette át 2001-től a szervezést Balkányi Péter és néhány társa. Személye és tapasztalata szolgál azóta is a zökkenőmentes lebonyolítás garanciájául.
A következő évben, megelőzve a Karcsi és Marcsi-párost (Bánfai Kareszék) és a szociológiai kísérletnek is beillő Ózd, a nagy varázslót (Sándor Csabiék egyetlen plakátot helyeztek el az aulában utolsó reggel; ezt a mintát vette át később a Spurgec), Juliska nyerte el a diákigazgatói címet. Itt indult el az a tendencia, amely máig érezhető: az első helyezést elérő jelölt gyakorlatilag több szavazatot kap, mint az összes többi jelölt együttvéve.
A következő évben, még jóval a valóságshowk hazai indulása előtt, a Big Brothers (Czimbi, Gyömöre, Marco, Pálos) messze maga mögé szorította a második helyezett Plankó sa Szépét, illetve a harmadik Judit&Gery-t.
2002-ben hat csapat indult a diákigazgatói székért. Ilyen sok jelölt legutóbb 1997-ben volt.
*
Az idei diákigazgató-választás részvételi aránya (559 fő) magasan meghaladta az elmúlt évekét (kb. 400 szavazó). Szavazni november 28-án reggel 3/4 9-től déli 1 óráig lehetett. A szavazatszámláló bizottság (a már említett Balkányi Péter elnök, illetve Beck Fanni, Hajós Balázs, Haris Gergely Dániel, Krémer Sára, Pataki Anna - vagyis évfolyamonként egy-egy tanuló) összesen 555 érvényes szavazatot talált. Az eredményhirdetésre a hatodik órát követően került sor. A diákigazgató-választás lebonyolítása kétségeket kizáróan professzionálisra sikeredett, s így a részvételi arány mellett ez is felülmúlta az elmúlt években tapasztalt szervezettségi szintet.
A győztes III. Triumvirátus által összerakott diákigazgató-napot illetően már megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint minden idők egyik legszínvonalasabb diákigazgató-napja került megrendezésre, mások gyengének, néhány pontján unalmasnak és az elmúlt évek félig-meddig sikerült diáknapjai közül nem igazán kimagaslónak ítélik a november 29-i eseményt.
*
EREDMÉNYEK 2002
1. III. Triumvirátus
262 szavazt (47,2%)
Loránd Gergely (Lögö), Gyepesi Áron, Valcz Peti
2. Gergő és Ancsi
97 szavazat (17,47%)
Márkfy Gergő & Anna
3. Spurgec
76 szavazat (13,69%)
Gáspár Zsolt, Németh Dani
4. Fóka és Patkány
57 szavazat (10,27%)
Vásárhelyi Zsóka, Fatér Ambrus
5. A család
37 szavazat (6,66%)
Katona Anikó, Katona Noémi
6. Pók és a Boszik
26 szavazat (4,68%)
Simon Luca, Nagy Dorka, Katona Viki
Egy korábbi (2001-es) diákigazgató-választás egyik plakátja
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése