Gólyabál (Pályi Sándor Márk)

Szép volt.

Először is, van pofám úgy írni, hogy valójában csak az utolsóelőtti műsorszámra érek oda, csak úgy áramlik a hangulat, Hajós zseni, ehhez nagyon ért, még akkor is, ha a végén képtelen otthagyni a mikrofont, zsibong a 10.A az aula közepén, körülöttük zöldben, pirosban, kékben és feketében a gólyák (négy őselem), Beöthy Zsófia (a végére nagyon kimerült) és az osztálya szervezte a gólyabált idén, itt most mindenki megérdemelné a fölsorolást, aki ebben részt vett, de nehéz, mindenesetre Rigó Áron és Barsi Marci kitűnően helytáll, Kirschenbaum a keverőpultnál, meg már az előtte levő egész héten a "hirdetéseket" zsűriző Márkfy Anna, Téby Tímea és a többiek, beigazolódik a tétel, miszerint a negyedikesek valójában már észre sem veszik a hosszú készülődést, én is csak aznap este látom, hogy mi lett, ilyenkor bánom, miért kellett a gólyabált megelőző négy napot ellógnom?

És a legfantasztikusabb: miért nem jutott 2002. október 11-ig senkinek sem az eszébe, hogy a zsűri tagjai konyhások, takarítók, karbantartók és az automatás legyenek? A végén, az egyik takarítónő meginterjúvolása közben Hajós Balázs kényszerűen elneveti magát: ez a legjobb!

Az eredményhirdetéskor jóslom a mellettem állóknak a helyezéseket: az első és a negyedik csapat mindig kilencedikes; nem hiszik el, de a sokéves tapasztalat bejön: a 9.C nyer, jutalmuk 72 zacskó nápolyi plusz egy szabadnap (Gulyás Judit osztálya, magában már az is élmény, hogy Gulyás Juditot végre látni iskolai rendezvényen, méghozzá ilyen vidáman - bár ebbe belejátszhatott Kertész Imre előző napi Nobel-díja is), a 7.A (Dudás Judit osztálya) és a 7.B (Schultheisz György) követi őket, végül a 9.D a negyedik (Kertai Helgáék). Feltétlenül megemlítendő, hogy ezek a nápolyik valóban matematikai zsenialitással voltak elosztva (a második 54, a harmadik 36, a negyedik csapat 18 zacskóval kap, ugyanakkora dobozban), igazi számtani sorozat (én ezért Jäger Csabának vagyok hálás). Az avatásnál természetesen a megszokott humor (a mi időnkben még a bombariadós poénok dívtak) meg medálok.

Utána Liter Tej (Fatér Ambrus dob, Giber Balázs basszusgitár, Öllős Dávid gitár és Vásárhelyi Zsóka ének), ritka esemény, hogy a gólyabáli zenekar az aulában lép fel, tombol mindenki, pogó, és ugyan alig látok valamit belőle (a nagy tömeg csak eltakarja, felállni nehézkes), el tudom képzelni Ambrus arcán a dob mellett a szerény mosolyt, hogy az ő zenéjére zúz mindenki... Ez a zenekar, fennállásának rövid ideje ellenére egészen profi, bár Zsóka szerintem diákigazgató-jelöltként jobban megállta a helyét, mint éneklésben - ám a fuvola jó. Még akkor is ez a főprogram, ha mellette a teaházban Alpár Balázs és zenekara küzd, egy kívülálló rákenhetné, hogy profibb, de semmi nem veheti el a felszabadult "városmajoros feelinget" a Liter Tejtől.

Gólyabál alatt van büfé is (10.B), nem adnak kedvezményt, minden margarinos, nem vásárolok. Annál jobb az elmaradhatatlan teaház.

Érdekes megfigyelni, az első emeleti korlát mellől a gólyák rettenetesen élvezik az eseményt, mindenki aktív, az osztályok összetartanak - és nem is versengenek. Leérve a földszintre már megjelenik egy-egy ember arcvonásain az elégedetlenség, néhány medál is a földön hever... és nem is tudják, hogy pedig ezek az utolsó évek! Mindenki boldog és felszabadult, ha nem mélyedünk nagyon a gólyák lelkébe, ám ebben a vidámságban is ott az élet kilátástalansága: belőlük is keserű magyarság lesz húsz-harminc-negyven év múlva, oh Jesus! Én pedig, ezzel az egész évfolyamommal együtt, kiöregedtem, fölösleges vagyok az iskolában, mint ahogyan mindig fölöslegesnek éreztük a tizenkettedikeseket, személy szerint mindig azt kívántam, hogy mielőbb tűnjenek el - egyszerűen az ide nem illésük miatt... és, bocsánat, hogy kicsit magamról írok, miért kellett ezt az öt évet így végigcsinálnom? nem tettem semmit, csak néha egy-egy balhét meg figyelemfelkeltést, és van pofám azt játszani, hogy én most rámosolygok ezekre a kis gyerekekre, mert mindent tudok? nem tudok semmit, és jogosan nem kell senkinek az sem, amit véletlenül még igen!

Elmaradhatatlan kellék a diszkó is. Odadugom az orrom az ebédlő bejáratához, vajh ki lehet bent, de Simon Péteren kívül senkit sem ismerek a húsz izgága emberből, néhány nagydarab nyolcadikos lány igyekszik kifelé.

Miközben örömmel próbálom nyugtázni, hogy idén nincs vécében dohányzás, maximum az iskola előtt (kisujjnyújtás, kézleharapás, kétméteres Gondi Mátyás), de mégsem: néhány volt majoros rágyújt az első emeleten... Én meg keresem magamat, meg azt a nőt, akivel aznap este elvileg beszélgetek; ezek az iskolai rendezvények mindig megindítanak emocionálisan; nem találok semmit, és végül a sorompónál végzem az esőben.

Végkonklúzió, hogy a Városmajor él, a páréves pangás után mintha újra feldobódna az iskola közélete, progresszív hullám van, mindenkinek ki kell használnia ezt a néhány évet és meg kell becsülnie, hogy a Majorba jár; sok ember zsenialitása teszi ezt az iskolát kiválóvá, a Városmajori Gimnáziumnak nagy jövője van.